Képzési helyszínek

Makádi Mariann

szerda, 11 augusztus 2021 12:37

A földrajztanítás módszertani alapjai 1.

Mielőtt tanítani kezdene

Uj_1_másolat.png

Szerző: dr. Makádi Mariann (ELTE TTK Földrajz szakmódszertani csoport)

A kötet a földrajztanítás elméleti alapjaival ismertet meg. Bemutatja a földrajzot mint iskolai tantárgyat a mai szemléletével és megismertet a magyar földrjztanítás történetének fontos korszakaival, felvázolva azt az utat, amely segíti a jelenlegi helyzet megértését. Ismerteti a tantervi változások folyamatát. Áttekinti a tanítási-tanulási folyamat didaktikai alapjait, amelyek alalján szerveződik a folyamat az iskolai tanítási órákon és azokon kívül.

 

Tűzön-vízen át földrajzverseny felhívása 2020-21.

Felhívás

A földrajzverseny eredménye

A földrajzverseny döntőjében bemutatott prezentációk

A verseny döntőjének szóbeli része pechakucha. Ez egy olyan előadói műfaj, amiben a versenyzőknek az általuk válaszott témából kell 10 dából álló prezentációt összeállítani, és az időzítetten lejátszott prezentáció mindegyik diájáról mindössze 20 másodpercig beszélhetnek. A versenyzők diasorait az alábbiakban tesszük közzé.

Általános iskolások

Középiskolások

hétfő, 10 február 2020 06:12

Szakmódszertani doktori képzés

DOKUMENTUMOK

Doktori szabályzat (ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a hallgatói követelményrendszer 6. sz. melléklete)

Képzésleírás

 

DOKTORANDUSZOK

Doktori képzésben részt vevő hallgatók a földrajz szakmódszertan területén

 

FÖLDRAJZ SZAKMÓDSZERTANI KURZUSOK TEMATIKÁI

Korszerű módszerek a földrajztanításban 2019-20. – előadás – 6 kredit

Korszerű módszerek a földrajztanításban 2022-23. – előadás – 6 kredit

A földrajzi gondolkodás fejlesztése az iskolában 2020-21. – előadás – 6 kredit

A tanulói személyiségfejlesztés stratégiái a földrajztanításban 2020-21. – előadás – 6 kredit

 

SEGÉDANYAGOK

hétfő, 10 február 2020 06:10

Doktori képzés

Tűzön-vízen át földrajzverseny felhívása 2019-20.

Felhívás

 

Tűzön-vízen át földrajzverseny elődöntők 2019-20.

Az elődöntők feladatai 

1. elődöntő

2. elődöntő

A földrajzverseny 2019-20. tanévi elődöntőjének eredményei

 A döntőbe a 66/70 pont feleti teljesítményt elért tanulók jutottak be.

 

Tűzön-vízen át földrajzverseny döntő 2019-20. 

Tűzön-vízen át földrajzverseny 2019-20. tanévi döntője – 2020. február 8.

Döntő írásbeli rész feladatlapja

Eredmények

Fotók a döntő eseményeiről

https://drive.google.com/drive/folders/1e4GVuLpqjDfthsUKgwAwG_LBv3vr1020

https://drive.google.com/drive/folders/12Lsuutj6ZFh9xhjms48gKE3RsWEgwm8n

 

hétfő, 10 szeptember 2018 10:04

Függelék a földrajztanításhoz

Függelék az általános és középiskolai földrajztanításhoz (az OFI kiadásában megjelent újgenerációs földrajz tankönyvekhez)

szombat, 01 szeptember 2018 14:53

Szakmódszertani továbbképzések

Szakmódszertani tanártovábbképzés 1. – Földrajzi tudás szerzése tevékenykedtető módszerekkel 

30 órás – akkreditált továbbképzés – 2018. szeptember 28. – december 7.

 

Szakmódszertani tanártovábbképzés 2. – Online együttműködés és tartalom-megosztás a földrajztanításban

30 órás továbbképzés – 2018. október–december

 

Szakmódszertani tanártovábbképzés 3. – Tanulási stratégiák és technikák a természettudományos tantárgyakban

30 órás továbbképzés (akkreditáció alatt) – 2019. tavasz

 

Szakmódszertani tanártovábbképzés 4. – Földrajzi tudás szerzése tevékenykedtető módszerekkel 

30 órás – akkreditált továbbképzés – 2020. október 16–december 5.

 

Szakmódszertani tanártovábbképzés 5. – Együttműködéseken alapuló terepi tanulási módszerek

30 órás továbbképzés (akkreditáció előtt) – 2020. szeptember 25–október 30.

1. oldal / 8

Események

Nincsenek események

tamop info

Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” című TÁMOP- 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 pályázat keretében

szechenyi2020